Június - part one

UPDATE: Úgy gondoltam, befejezem a történet hunglish nyelven írását és visszamenőleg kijavítom az első két fejezetet. Hogy miért döntöttem így? Mert rájöttem, hogy nem mindenki pro angolból és lehet, hogy ezért nem tetszene sokatoknak a fic. Ettől függetlenül néhány megszólalást meghagytam, de azok mind-mind egy szavasok, vagy angolul elhíresült mondatok, azért maradtak eredetiben. Köszi a figyelmet, jó olvasást!

És itt is az első fejezet. Hope y'll enjoy it! :D

Borzasztóan meleg volt azon késő júniusi napon, amikor Dia barátnőm megjelent a könyvtár egyik eldugott termében és nagyban mosolyogva elém tolt egy fehér borítékot. Kicsit dühösen néztem fel rá a tételekből,de ő megvillantotta ártatlan mosolyát és nagy szemekkel nézett rám, így magamhoz vettem a borítékot és már előre féltem, hogy megint mibe ránt bele. Aztán, amint megpillantottam a két jegyet, ijedten ejtettem ki őket a kezemből a tételhalomra. Nem hittem a szememnek.
- Ez meg mi? - kérdeztem a tervezettnél rekedtebben és hangosabban.
- Az amit rajta látsz. - suttogta, jót mulatva az arckifejezésemen.
- De... - kezdtem, azonban nem hagyta, hogy befejezzem.
- Ugye eljössz velem? - vette kicsit nyafogóra és hangosabbra, mire több fej is felénk fordult a tömött asztaloktól, nem éppen olyan vidám arckifejezéssel, mint Diáé.
- Te most viccelsz velem, ugye? - néztem rá megütközve. - 2 hét múlva államvizsgázunk, még nagyjából semmit nem tudok és te arra kérsz, hogy menjek el egy One Direction koncertre? - sziszegtem - Minek nézel te, tizenéves csitrinek? Különben is honnan gondolod, hogy van kedvem tizenévesnek kinéző huszonéveseket bámulni?
- Szofi, ismerlek mint a tenyeremet. - mondta és keresztbe fonta karjait.
Beharaptam az alsó ajkam, mérlegeltem, annak ellenére, hogy a szívem már igent mondott.
- Úgyis eljössz, te csitri, - mondta még vidámabban, mert tudta, hogy legyőzött, ismerte a link oldalamat. Lehuppant a mellettem lévő puha karosszékbe, kezein csörgetve a közös karkötőink hadát.
Magamat is megleptem azzal, h ilyen könnyen beadtam a derekam és még mindig hitetlenkedve bámultam magam elé a jegyekre. Aztán majdnem felsikkantottam.
- Meet&greet???
Erre már többen pisszegni kezdtek felénk, mire fülig vörösödve néztem a mellettem ülő kacagó szemű lányra.
- Ezt meg hogy szerezted? - kérdeztem suttogva.
- Majd elmesélem, de kapd magad, Áron vár minket a kávézóban.
Szememet forgatva összehúztam a tételeket egy kupacba és bedobtam őket a zsákomba.
- Tűnés, mielőtt kidobnak! - suttogtam mosolyogva, mert Dia öröme rám is átragadt.

Tíz perccel később már a könyvtárral szembeni kávézóban szívogattuk smootie-jainkat Dia barátja Áron társaságában, aki egyben az unokatestvérem volt, nem mellesleg a legnagyobb bizalmasom. És félreértés ne essék, örültem neki, hogy életem két ilyen fontos szereplője nemcsak jól kijönnek egymással, hanem még együtt is vannak, mégis, kicsit fájt, hogy páratlanul vagyunk. Ugyanis az a személy, akiről azt hittem, hogy olyan nekem, mint Diának Áron, csúnyán megcsalt. De nem akartam ezzel foglalkozni ezért megráztam a fejem és visszagondoltam a könyvtárban történtekre, majd kérdőn néztem barátnőmre.
- Jó, - mondta rögtön amint rám pillantott - szóval Verának köszönhetjük!
- Persze! - csaptam a fejemre - hiszen ő rendezvényszervező! - Vera Áron apjának testvére volt. Nem tudom hogy feledkezhettem el róla, pedig példaképként tekintettem rá régen, amikor még rendezvényszervező akartam lenni, de végül tanítónéni lett belőlem. 
Áron csak mosolyogva bólintott.
- Ja, és miután úgy csorgattátok a nyálatokat a koncert hallatán, gondoltam megkérdezem nincs-e neki elfekvőben egy-két jegye, mire rögtön VIP/meet&greet-eset hozott. Asszem jó vásárt csináltunk, mert cserébe csak annyit kért, hogy pesztráljam a kisfiát, aki amúgy is imád.
- Wow! - mondtam halkan - Köszi Áron, hogy megtetted értünk! - mosolyogtam rá, mire rám villantotta ezer wattos mosolyát, amit annyira szerettem tőle.
- Bár az nem értem, hogy miért vagytok annyira oda ezekért a fiúcskákért. - fűzte hozzá egy szarkasztikus sóhajtás és szemforgatás kíséretében.
- Áron! Ők nem fiúcskák! Szinte mind egyidősek velünk! Kivéve az a kis göndörke - mosolyodott el Dia, mintha nem is egy, már sikeres államvizsgával rendelkező 22 éves lenne, hanem csak egy 12 éves tinilány - És olyan cukik - folytatta álmodozva.
- Még szerencse, hogy van pasid, így talán nem indulsz rá, mindannyijukra, amikor találkozunk velük. - vetettem közbe és ekkor fogtam fel igazán. Találkozni fogok a One Direction tagjaival!!! Idétlen mosoly ült ki az arcomra, és elkezdtem csavargatni a hajamat. Előttem volt a jelenet, ahogy a koncert után bemegyünk egy kis eldugott szobába, ahova a fiúk izzadtan és feltehetőleg kicsit rekedten megérkeznek a teljes valójukban, Liam azzal az ellenállhatatlan mosolyával, Zayn a rosszfiús kinézetével, Niall a lenyűgöző kedvességével, Louis a Bozont stílusával és Harry a tipikus playboy. Éreztem, hogy a szívem egyre gyorsabban dobog magától a kaland gondolatától. Még mindig az az idült mosoly ragyogott az arcomon, amikor egy integető kéz úszott be a szemem elé.
- Szofi!! Föld hívja Szofit!! - nevetett Dia.
- Sorry, daydreaming. - nyögtem rögtön angolul, nagyokat pislogva.
- Hajjaj, melyik kedves taggal kavartál éppen??? - kontrázott rám Áron rögtön.
- Senkivel - nyögtem és abban a pillanatban fülig vörösödtem.
- Csak azt ne mondd, hogy az a nagyon nagyon babyface jön be.
Tudtam, hogy Harryről beszél, és elnevettem magam. Babyface. Ezt még soha nem mondtam rá, de teljesen illett rá. Mivel nem szólaltam meg, ezért Áron folytatta:
- Könyörgöm Szofi, nehogy abba zúgj bele akiről lerí, hogy egy seggfej!
- Nem is az! - vetett ellen Dia - De úgyis kiderül.
- Dia! Komolyan azt hiszed, hogy nincs rajtuk annyi manír, hogy amikor találkoztok velük, akkor is megjátsszák magukat? Különben is ez az a fiú, aki nem tudja magán tartani a naciját, nem? - mondta pikírten Áron, gondolva a valós nadrág lehúzásra az egyik koncerten és a nőügyeire egyaránt.
Végre összeszedtem magam az álmodozásomból és legjobb barátomra néztem.
- Úgy gondolod, még ha lenne is rá lehetőségem, akkor valaha is olyan pasival kezdenék, aki meglepően hasonlít Ádámra viselkedésileg? - néztem szúrósan - De amúgy tényleg egy fiúbandán veszekszünk? - zártam le a témát, majd lehúztam a smootie-m maradékát és visszaindultam a könyvtárba, magára hagyva a kedvenc szerelmespáromat.

Egy héttel később...
Egyre közeledett a koncert időpontja, de Diával nem nagyon foglalkoztunk vele, bár minden este úgy feküdtem le, hogy számoltam vissza a napokat. Az álmaimról nem is beszélve, mert egyre többször álmodtam a találkozással, vagy a banda egy-egy tagjával. Vagy egy bizonyossal. A koncert előestéjén volt lakótársam, Alex államvizsgáját ünnepeltük - ennyit arról, hogy annyira megfeszítve tanultam - és megint előjött a téma. Én pedig - köszönhetően az elfogyasztott alkoholmennyiségnek - eléggé be voltam sózva.
- Szóval akkor holnap van a "nagy" nap - mondta a frissen levizsgázott Alex.
- Milyen nagy nap? - kérdeztem ijedten - Csak egy hét múlva vizsgázom nagyokos! - nevettem bódultam, mire szemrehányóan nézett rám.
- A koncertre gondoltam, te lángész! - ütögette meg a vállamat.
- Igen, holnap lesz, és még ha nem is meri bevallani, nagyon kész van ettől is - vágott a beszélgetésünkbe Dia, aki éppen akkor ért vissza a pulttól a következő macifröccsével.
Alex olyan mosolyt villantott, hogy tudtam, most egy ideig én leszek a téma.
- És melyikkel mennél el egy körre? - kérdezte kacéran, mire visszaköptem a már számba lévő whiskeykólámat.
- Öö, nem tudom, miről beszélsz - nyögtem köhögve, és szokásomhoz híven megint elvörösödtem.
- Hagyd Alex, szerintem még a tudatalattija sem választott mert már minddel álmodott ilyen vagy olyan helyzetekben. - kacsintott Dia a mellettem ülő szőkeségre, majd a kicsit arrébb cigiző Áron felé vette az útját.
- Heh - nevetett fel volt barátnőm - és ezt mégis mikor akartad közölni velem? - nézett rám kérdőn.
- Csak álmodtam, jó? - néztem rá borgőzösen - ez nem jelent semmit. Meg különben is...
- Különben is mi? Amúgy pedig te is tudod, hogy az álmok mindig jelentenek valamit.
Én csak nevettem.
- Ugyan Alex, - legyintettem - tudod, hogy régen hittem is ebben, de már túl sokszor spannoltam magam feleslegesen, ezért már nem érdekel.
- Ha érdekel, ha nem, az a vizsgakívánságom, hogy hagyj készítselek el a koncertre mindkettőtöket.
Nem tudtam mit mondani. Bármennyire is szerettem még mindig Alexet nem tudtam, hogy jó ötlet-e a kezébe adnom a külsőm irányítását. Sóhajtottam egyet.
- Na jó, de csak egy feltétellel.
- És pedig?
- Van beleszólási jogom!

Másnap Alex kora délután megjelent nálunk egy kisebb méretű bőrönddel, egy hatalmas dekoltázzsal rendelkező ruhában. Dia már fürdött, én meg éppen ebédet csináltam és próbáltam az egyik szekrény aljáról előkotorni a meglepetést, amit be kellett csempésznünk a koncertre. Szerencsének tartottam, hogy Verával mentünk be a helyszínre, így biztos volt, hogy nem fognak minket átellenőrizni.
- Te még nem fürödtél le? - rivallt rám a volt lakótársam.
- Dia az első, majd utána én is! Addig kóstold meg a krumplis tésztám! Épp most készült el, még nagyon forró!
Alex bólintott, mire kiszedtem neki és a gőzzel teli fürdőből kilépő Diának is egy tányérral, majd váltottam mostani lakótársam a zuhany alatt. Fél órával később kétszer megmosott és bebalzsamozott hajjal és legalább háromszor lecsutakolt pihe-puha bőrrel mentem ki a lányokhoz. Alex már végzett Dia körmeivel és hajával is, már csak a sminkjét igazította. Éreztem magamon Alex szemét végigfutni a fehérneművel takart testemen, de már nem érdekelt. A múlt a múlt, én pedig ma szerettem volna nem azon rágódni, hamár eldöntöttem, hogy elmegyek erre a nevetséges koncertre.
- Wow! Csodálatosan nézel ki! - pillantottam végre Diára, mert azért bevallom nekem sem volt egyszerű nem Alexra nézni, amikor ilyen kihívó ruhát vett fel. Dia feketés-barna haja hatalmas hullámokban állt, egy része felcsatolva, hogy az arca minél jobban látszódjon, aztán észrevettem, hogy egy kevés csillámpor villan fel itt-ott a hajában, mire elmosolyodtam. A csillámpor Alex egyik nagy mániája és lassan a védjegye lesz. Dia körmei neon citrom- és neon narancssárga színekben villództak, és  valahogy éreztem, hogy a sötétben világítanak is. A sminkje szokásához híven visszafogott extravaganciát tükrözött. Kevés kencefice volt rajta, de Dia bőre szinte tökéletes volt, amin a szeplői csak segítettek. A szeme vékony fekete tussal volt kihúzva, ezüst csillámos szemhéjpúder és hasonlóan ezüst glitteres szempillaspirál volt rajta.
- Egy pillanat és kész - mondta Alex és egy ecsetvonással később a tükör felé fordította Diát, aki leesett állal bámult magára.
- Elárulod, hogy miért is nem mentél sminkesnek? - nevetett fel - Még Áron sem ismerne fel!
Ekkor az említett pont belépett a lakásunkba és barátnőjére tekintve kiejtette a kezéből a kulcsait.
- Ne tátsd a szád öcskös, ez csak egy kis smink - nyögtem be mosolyogva, mert Áronnal 3 éves korunk óta húzzuk egymást.
Áron pislogott párat, majd lehajolt a kulcscsomójáért és újra felpillantott ránk, aztán meglepő módon picit elpirult és elhúzott Diával közös szobájuk felé.
- Most azt nem tudom, hogy a te fehérneműs látványod, az én extrán dekoltált ruhám, vagy Dia sminkje hozta zavarba. - szólalt meg a keresztbe rakott kezű Alex és a Áron irányába mutatott. Én és Dia hangosan felnevettünk, majd a koncertre kész barátnőm benyögte:
- Szerintem a három elegye tett be neki teljesen!
- Szegény és most azt hiszi, hogy kinevetjük! - sípoltam.
Majd mindhárman lefagytunk, amikor kinyílt az ajtó és egy boxer repült ki a folyosóra.
- Dia! Tudnál segíteni egy kicsit? - kiabált ki Áron, mire Alex visszakiabált
- Csak akkor engedem be, ha nem kúrod el a sminkjét! - vihogott végül saját poénján.
Dia persze rögtön felpattant
- Még szerencse, hogy nem kentél még fel rúzst! - kacsintott ránk majd bevonult a szobájukba
- Csak hogy tudjátok, csak 1 óránk van! És most felhangosítom a zenét! - nevettem, majd tényleg beraktam a Take me home albumot és hangosra tekertem a Live while we young-ot. Alex leültetett a székbe és kezdetét vette a szekatúra, amire született. Én pedig lehunytam a szememet és lebegtem a dallamokban. Egy teljes albummal később szőke barátnőm végre újra megszólalt.
- Kész! - tapsikolt, majd megforgatta a bárszéket.
Emlékszem a háttérben pont a Change my mind szólt, amikor mint nemrég Dia most én is ledöbbent fejjel néztem a tükörképemre.
- Azta'! - nyögtem majd' fél perc tétovázás után. Nem arról volt szó, hogy egy kiló smink került volna az arcomra, hanem, annyira finoman vitt fel egy apró réteg bb krémet és egy lehelletnyi szemceruza-szemhéjpúder kettőst, hogy úgy néztem ki, mintha valamelyik divatmagazin "Hogyan sminkelj természetességet" rovatából léptem volna ki. Persze a szempilláimat hosszúra húzta és itt- ott lila csillámokat véltem felfedezni. Középhosszú hajam pedig enyhén göndörítve éppen csak érintette a vállam.
- Na? - kérdezte engem stírölve Alex. - Mit szólsz???
- Szerinted? - néztem rá a tükörben - Elképesztő! Mintha egy magazinból léptem volna ki!
- Akkor a kívánt cél elérve, bár babe te mindig úgy nézel ki! - kacsintott rám, majd kezeit a vállamra helyezte.
Gyorsan pislogtam, majd felpattantam, mielőtt kínos lett volna a szituáció. A "babe" szót nagyon nagyon régen használta utoljára rám, és megrémített a felbukkanó emlékek sora.
- Mennem kell átöltözni! - mosolyodtam el korántsem igazi vigyorral. - Dia! - kiabáltam be a szobába - Elég volt a délutáni kufircból! Még korrigálni kell a sminked! - nevettem, majd a saját szobám felé vettem az utam.
- Mit veszel fel? - kérdezte a hátam mögött Alex, amitől majdnem ugrottam egyet. Azt hittem elég tisztán fogalmaztam, hogy szeretnék egyedül maradni.
- Csak egy vékony farmert, meg egy pólót. De ne is akadékoskodj! - tartottam fel a kezem még mindig háttal neki - ebben érzem jól magam és minden értelemben jól akarom magam érezni, amíg találkozom velük.
- Mondtam én egy árva becsmérlő szót is? - kérdezte Alex, de éreztem, hogy magában jól mulat rajtam, mint mikor még kicsit szorosabbak voltak köztünk a szálak.
- De biztos gondoltál, és ha most lennél szíves magamra hagyni, azt nagyon megköszönném! - mondtam kicsit durcásan.
- Már mindent láttam belőled, amit látni lehet, erre nem hagyod, hogy én is kicsit jól érezzem magam?
- Nem erről van szó, Lexi, csak az egész kicsit feszélyez. - nem akartam belemenni az egész értelmetlen beszélgetésbe.
- Ugyan már! Ne légy nevetséges! Mi feszélyez, Ems?? Majdnem együtt éltünk egy évvel ezelőtt! Én azt hittem békében váltunk el! Legalábbis amíg Ádámmal voltál, addig nem volt semmi baj!
- De addig is baj volt, csak nem mondtam el, mert azt hittem semmiség, de amióta nincs velem, azóta újra érzek dolgokat.
- Reméltem is, hogy ezt fogod mondani - mondta, mire közelebb lépett hozzám magához húzott és egy apró puszit nyomott az arcomra, majd még szorosabban magához ölelt, pont mint régen. Hirtelen lehunytam a szemem és nosztalgiáztam egy percig az elmúlt időkről, aztán felrémlett bennem, hogy miért is lett vége köztünk és gyorsan kibontakoztam az ölelésből.
- Tudod, hogy nem működne! - krákogtam halkan.
Alexnek azonban esélye sem volt ellenszegülni, mert abban a pillanatban halk kopogtatás szakította félbe posztromantikus perceinket.
- Szofi! Vera mindjárt itt lesz!
- Oké! -kiáltottam ki - Alex megy és korrigálja Dia sminkjét, én meg mindjárt kész vagyok! Te meg egyél Áron! Ott van a kaja a tűzhelyen!
- Thanks, sis'! - kiáltott vissza.
- Rendezőkisasszony - súgta Lexi és csak azért, hogy szekáljon, még egy puszit nyomott az arcomra, majd kiviharzott a szobából. Sajnos ismertem annyira, hogy tudjam, ennek a beszélgetésnek még koránt sincs vége, azonban ezt a gondolatot inkább száműztem az agyam hátsó zugaiba, mert így is eléggé gyomorgörcsös állapotban voltam a találkozó miatt.

Diával már a kocsiban madarat lehetett fogatni, pedig tisztában volt vele, hogy mikor mi odaérünk, még lesz bő másfél óra csak az előzenekarig! De legalább a kabátomban lapult a meglepetés a fiúknak. Összemosolyogtunk, amikor simán, minden motozás nélkül bent ültünk Vera szobájában a back stageben. Ő persze már az utolsó simításokat végezte az előzenekarral, ugyanis ebben a projektben ő intézte ezt a részt, meg a kaját. Megígérte, hogy visszajön értünk, ha kicsit már nyugisabb a helyzet és megmutat egy- két helyet, ahova bevihet minket. Míg Dia magától a koncert izgalmától volt hanyatt vágódva, addig én magától a szervezéstől. Alig vártam, hogy Vera elvigyen minket ide- oda. Kezdtünk nagyon bezsongani, amit persze az elfogyasztott töménytelen mennyiségű kólának is köszönhettünk. Vera néha ki-be futott, de szerencsére nem zavartuk a jelenlétünkkel, a kedves és kitartásra serkentő mosolyunkért pedig teljesen odavolt és mindig azt mondta, öt perc és körbe visz minket. Így telt el vagy egy óra. Nem akartunk kimenni az előzenekarra ezért inkább magunk elé vázoltunk vagy ezerféle változatot a "nagy találkozásról" és még a biztonsági őrökkel is beszélgettünk egy keveset. Végül Vera nagy lihegve betért a szobába, és leroskadt az egyik fotelbe.
- Huh! - nyögte.
- Minden rendben? - néztünk rá aggódva Diával.
- Persze, csak a kis tinédzserek kiidegelnek! Remélem az én gyerekem nem lesz ilyen! De pont nektek mondom! A két legjobb tanítónéninek!  - mosolygott ránk - Na mindjárt kezdődik a koncert, most feltűnés mentesen meg tudok nektek mutatni pár dolgot!
Diával hatalmas vigyor terült szét az arcunkon, ahogy követtük Verát egy sor útvesztőnek tűnő folyosón. Amikor láttuk már az irányítószobát, - ahol Vera mindenkinek bemutatott minket - a biztonságiak szobáit és még a fellépők öltözőivel tele lévő folyosót is megnéztük, visszaérkeztünk Vera kis zugába.
- Na lányok, az előzenekar mindjárt végez, szóval lassan induljatok. A koncert után annál az ajtónál találkozunk, ami bal oldalon volt a küzdőtéren, jó? - nézett ránk mosolyogva.
Mindketten bólintottunk, majd elindultunk a folyosón, és már majdnem a kijárathoz értünk, amikor megtorpantam.
- Dia! Otthagytam a meglepetést a kabátomban Vera szobájában! Tudod mit, add a jegyem, ülj be addig én meg visszafutok érte, a biztonságiak úgyis felismernek!
- Jó, de siess! És feltűnésmentesen hozd ki a motyót! - kacsintott rám, majd a kezembe nyomta a jegyem és elváltak útjaink. Játszi könnyedséggel vissza találtam, a biztonsági őrök pedig mosolyogva engedtek be, mert a mai délután után könnyen megjegyeztek az Gun&roses-os pólómról, hiszen ők is nagy rajongók.
Befutottam a szobácskába, és lenyúltam a kanapé mögé esett kabátomért, amikor hirtelen kivágódott az ajtó, de mire megfordultam már be is csukódott. Azonban ez a tény már nem jutott el az agyamig, ugyanis épp farkasszemet néztem Harry Styles-szal, aki angyalian mosolyogva egyik ujját a szája elé helyezte, hogy maradjak csöndben,és hallgatózott. Majd amint kint elült egy kisebb hangzavar, már majdnem megszólalt. De abban a pillanatban kopogtattak, mire a göndör hajú fiú a résnyire nyíló ajtó mögé húzódott, kiskutya szemekkel tekintve rám, hogy ne szólaljak meg. Épp csak felocsúdtam a tekintetétől, amikor az ajtónyílásban megjelenő Liam Payne-től még nagyobb sokkot kaptam.
- Bocsi, nem láttál egy nagyon göndör, barna hajú fiút? - kérdezte, ujjával körözve, mintha csak a saját, múltbéli haját csavargatná.
Nem tudtam megszólalni, éreztem, hogy teljesen elvörösödök, majd végül kiböktem egy rekedt "No."-t, és megráztam a fejem.
Liam elmosolyodott.
- Hát, azért köszi! Bocsánat, hogy megzavartalak, hagylak is dolgozni. - mondta, majd elillant.
Én még mindig megkövesedve álltam, amikor Harry nagyot sóhajtott a sarokban.
- Gosh! Köszi! - villantotta rám ezer wattos mosolyát, ami szerintem már már emberiség elleni vétek. Éreztem, hogy a lábaim kicsit kocsonyásodnak. Annyiféleképp elképzeltem velük a találkozást, de ezt sosem kalkuláltam bele. - Hé! Élsz még? - integetett felém a göndör fiú, mire a hajam tövéig vörösödtem.
- Ja, sorry - ráztam meg a fejem egy kínos mosoly kíséretében, és ránéztem. A fél keze már a kilincsen nyugodott, de engem méregetve megtorpant.
- Bocs, bunkó voltam. - nyögte, majd kezet nyújtott - Harry Styles.
Nagyokat pislogtam, de elfogadtam a kezét.
- Ja, t'om! - hebegtem, és amint megérintettem és tudtam, hogy nem csak álmodok; éreztem, hogy a józan eszem kezdi visszavenni az irányítást. - A színpadon kéne már lenned, nem? - néztem értetlenül, mire felkacagott.
- Yepp, de úgy tűnik, valaki nem engedi. - nézett rám jelentőségteljesen.
- Oh, bocsánat, most én voltam goromba és önző. Menj és tedd amit tenned kell. - makogtam, és úgy láttam még jobban mulat rajtam.
- Azt fogom tenni, ígérem. - mondta adva a nagy komoly sztárt - Még akkor is, ha Liam meg fog ölni, mert majdnem felgyújtottam a kedvenc kabátját. - somolygott a tettén.
- Oké, nem akarom tudni, szóval...
- Valóban, ez egy kicsit hosszú sztori, de tesók vagyunk, szóval meg fogjuk oldani. Csak egy ártatlan csíny volt. - forgatta a szemeit.
Ekkor megcsörrent a mobilom. Tudtam, hogy Dia az, felismertem a csengőhangról és ha lehet, az előzőnél is jobban elpirultam, amikor a "What makes you beautiful" szólalt meg.
- Jó szám! - mondta összehúzott szemöldökkel és karba tette a kezét. Láttam rajta, hogy próbálja visszafogni a nevetését. - Szóval rajongó vagy. - vonta le az egyértelműnek tűnő következtetést.
- Nem, egyáltalán! - tiltakoztam és kinyomtam a telóm, mire megint elmosolyodott - Mármint... - kezdtem, de félbeszakított a kinyíló ajtó, amin az egyik koordinátor nézett be, aki a fiúkkal volt.
- Harry! Már mindenhol kerestelek! - mondta,majd amikor meglátott még idegesebb lett - CurlyWurly! Mit mondtam neked a munkatársak háborgatásáról? Na, legyél jó híresség, kérj bocsánatot és cipeld a tökéletes seggedet az öltözőbe, már így is késésben vagyunk!
Köpni-nyelni nem tudtam ezen a félig leszidó, félig vicceskedő stíluson. Harry bólintott, elkapta a kezem és egy laza puszit nyomott rá, majd elsuttogott egy viccesnek szánt "Sorry"-t és kiviharzott nevetve, amikor pedig a férfi mellé ért nyelvet nyújtott rá és futásnak eredt. A koordinátor csak megrázta a fejét, majd visszanézett rám.
- Elnézést a flörtölős viselkedéséért, kedves...??? - kérdezte a férfi, akiben az első sokk után felismertem a turnémenedzsert, Pault.
- Szofi, de egyáltalán nem zavart.
- Örülök, hogy hallom. Néha egy igazi rosszfiú, ha érted mire gondolok. - mosolyodott el, mintha csak a fiáról beszélne - De sajnálom kedvesen, mennem kell összerántani ezeket a rendetlen srácokat.
- Semmiség, nekem is mennem kell! - mosolyogtam rá, kilépve a szobából és küzdőtér felé vettem utamat kezemben a kabátommal és a benne lapuló flakonnal, még mindig sokkosan az elmúlt pár perc eseményeitől.